A szokásos lengyelekkel alapozás, szlovákok és egy-egy lett és dán társaságában. Az este jobb lett mint vártam, az előző heti kicsit suta buli után ez egy egészen jópofának ígérkezett.. Eladott a suli 1000 jegyet előre (majd 2400 ft volt, helyszínen kicsit drágább). Mi a legutóbbi hasonló bulira feleslegesen kifizetett jegy után úgy voltunk vele, hogy valami mást vennénk akkor már nem jegyet...
Ezúttal is ez történt, de már nagyjából ismerem a várost és így sikerült a múltkori kis sétát kihagyni... de úgy számoltam ,hogy olyan 2 óra hazasétálni onnan (8-10 km). Egy ideig sétáltam, majd valahogy egy buszmegálló környékén megragadtam egy közbringát, ami valamiért nem volt leláncolva...
![]() |
| A jármű - Aarhus cykelby |
... és víííííííííííííííí. Alaphelyzetben elég dimbes-dombos a város, ha rossz felé mész egy Tour de France hegyi szakaszt összeszedhetsz magadnak, főleg ha a belvárosból kifelé mész. Mi alatt ezt elolvastátok én el is suhantam egy buszmegállóba.... Itt jött volna az említett emelkedő. Elunva az életemet letámasztottam a bringát és megnéztem a busz indulását. 3 percet kellet várni az egyik utolsó buszra, sikeresen hazaértem.
Szombaton semmi érdemleges nem történt, kis vásárlás... események kiheverése és egy kis séta a környéken. Délután egész jó dolgokat láttam a "lom gyűjtőkben". A nagyobb épületek mellet mindig van egy hely ahova a helyiek leviszik a megunt kanapét, asztalkát és ventilátort... Ezek kerítéssel körbevett kis helyek, ahonnan hetente elviszik a lomokat, tehát permanens lomtalanítás folyik, a lehordott tárgyak között meg szabad a rablás. Sajnos naiv voltam és nem gondoltam, hogy a helyiek is rájárnak a dologra, úgyhogy minden használhatót elvittek már mire én este körbesétáltam. De láttam még pocakos idősödő helyi lakosokat és kincs vadászni... Talán jövőhéten kicsit korábban. De sajnos ez nem egy gazdag környék.
Vasárnap pedig eleredt az eső, úgyhogy én is mostam. A dán mobilszámomat valamiért nem tudom feltölteni (nem fogadja el a kártyám), hétfőn meg lakbér fizetési határidő...
(Aug 30 - Szept 1)
